A hónap műtárgya

Január – TALPAS  BÖLCSŐ

A bölcső a lakószoba ideiglenes tartozéka volt. Amikor gyermek született a családban, legtöbbször az ágy mellé állították, hogy az édesanya könnyen ringathassa. A tájház bölcsője faragással van díszítve, használói szürkére festették. A bölcsőben elhelyezett baba ágyneműje és pólyája fehér, hímzett díszítésű. Ezeket a textíliákat főleg ünnepeken, keresztelőn használták. A tájház bölcsője a lakószobában, a szülők ágya mellett található. Méretei: hosszúság 98 cm, szélesség 51 cm, magasság 71 cm.

 
Február – KÁVÁS  ASZTAL

Ez a fontos bútordarab a konyhában és a szobában is megtalálható. Az asztalosok által készített bútordarabon a lefelé keskenyedő, egyszerű lábakat fent egy káva erősíti. Az asztalhoz a legtöbb esetben egy vagy két kihúzható fiók is tartozik. Ebben az evőeszközöket tárolták. Az asztalosok gyártotta asztal többnyire puhafából készült, barnára festett. Az asztalnál kötött ülésrend érvényesült, a házigazdával a főhelyen, jobbján a legidősebb fiúval vagy a megbecsült vendéggel. A fotón látható asztal a tájház lakószobájában áll. Méretei: hosszúság 155 cm, szélesség 90 cm, magasság 82 cm.

 
Március - Lécvázas szék
 
A lécvázas szék a kora középkortól került a falusi házakba, s idővel széleskörűen elterjedt. A csapolt faszerkezet ülőlapját növényi anyagokkal: gyékénnyel, sással, csuhéval fonták be. Más elnevezései: bekötött szék, fonott szék. Az alaptípusnak többféle változata alakult ki: a kisgyermekek asztalhoz ültetésére, etetésére külön speciális etetőszéket használtak. A tágas, karfával is ellátott változat a családfő széke volt, amit gondolkodó vagy gondoskodó széknek („Sorgestuhl”) neveztek. A lécvázas szék mindhárom formája megtalálható a tájház konyhájában. Méreteik: lécvázas szék (hosszúság 91 cm, szélesség 44 cm, mélység 32 cm), etetőszék (hosszúság 89 cm, szélesség 36 cm, mélység 30 cm), gondolkodó szék (hosszúság 101 cm, szélesség 60 cm, mélység 42 cm)
  
 
Április - SUBLÓT

Neve a német „Schublade” (fiók) szóból származik. A 19. század derekán terjedt el a parasztság körében a fiókos szekrény (sublót, komód), és nagyon gyorsan népszerűvé vált. Praktikus tárolótere révén gyorsan átvette a festett láda (menyasszonyi kelengyebútor) szerepét, sőt olcsóbb volta következtében a szekrény általános használatba vételét is hátráltatta. Fiókjaiban különböző textíliákat tároltak. A tisztaszoba főfalához állítva, terítővel letakarva a katolikus családoknál szinte házioltárként szolgált. Vallási tárgyak (imakönyv, szobrocska, kereszt), családi emléktárgyak, ünnepi csészék kiállító helyévé vált. Méretei: hosszúsága: 136 cm, szélessége: 97 cm, mélysége: 63 cm.

 
Május - FESTETT LÁDA
 
 
 

A láda az egyik legrégebbi tárolóbútor. A durva deszkákból ácsolt ősi változat után a 18. századtól terjedt el az asztalosmesterek által készített, fűrészelt, gyalult, festett deszkákból gyártott láda.

Eredetileg kelengyebútor volt, s ennek megfelelően díszített, főleg festett virágozással esetleg faragással készült. Jellemző volt a festett díszítése, esetleg az elején vagy tetejének belsejében feltűnően elhelyezett név és évszám. A ládáknak közös felépítésük mellett jegye a többnyire baloldalt elhelyezett kis fedeles rekesz, a „ládafia”. Szokás szerint a ládában vitte a menyasszony a kelengyéjét a férje házához, és a későbbiekben is az ő tulajdona maradt. Ruhaneműt tároltak benne.

A tájház festett ládája a lakószobában áll. Előlapján jól olvasható a tulajdonos neve és az évszám: „Barbara Hoffer 1898” A láda előlapja és fedele kék alapú, virágmintákat, valamint fa intarziákat tartalmaz. Belsejében nálunk is megtalálható a kis rekesz, a „ládafia”. Méretei: szélesség: 120 cm, magasság: 60 cm, mélység: 60 cm.

 
Június - HARMÓNIUM
 
A tájház gyűjteményében levő hangszer az iskolából származik. Az 1890-ben épült, 1914-ben emelettel bővített épületben, az irgalmas rendi nővérek zárdájának emeletén volt a kápolna, itt szolgált eredetileg a hangszer. (Az egykori kápolna helyén ma két tanterem van.) A régi harmóniumot sokáig az iskolában tárolták, a gyerekek kedvenc játékszere volt. Helyszűke miatt kellett máshol elhelyezni, így került 2016 nyarán megőrzésre és bemutatásra a tájházba.
A harmónium orgona-szerű billentyűs hangszer. Első elődjeit az 1780-as években építették. Feltalálásának ideje óta számtalan javításon, mechanikai módosításon ment keresztül. A mai értelemben vett harmóniumokat az 1840-es évek óta gyártják. A fejlesztések során a hangszert az orgona mintájára többféle regiszterrel is ellátták. Az acélnyelvekre alapozott hangképző mechanizmust szilárd faalkotmányba helyezték, lábbal mozgatható fúvókészülékkel ellátva. Billentyűzetük beosztása azonos a zongoráéval és az orgonáéval, s csak a hangterjedelemre nézve különböznek egymástól. A zenész két lába két egyenlő magasságú széles és lapos pedálon nyugszik, s azok lenyomása által hozza működésbe a hangszertest belsejében elhelyezett fúvókészüléket, mely a szükséges légáramot szolgáltatja az acélnyelvek megrezegtetésére. 
A mi hangszerünk fekete színű, német stílusú harmónium. Külső felirat nincs rajta. A hasonlóságok alapján valószínűleg Éder Antal Gyula (1842-1926) budapesti zongora- és harmóniumkészítő munkája. 
Méretei: szélessége 103 cm, magassága 86 cm, mélysége 44 cm.